Díjátadások a Makovecz Szalonban


A július 4-én tartott évadzáró találkozó alkalmával átadták a Patronus Arts Díjakat.
Szemadám György elmondta, hogy a díjat magánember, Császár Miklós és felesége, Koczó Júlia hozta létre, és most adják át hatodik alkalommal.

Ezt az elismerést általában olyanok kapják meg, akik valamilyen okból máshonnan nem kapták meg a szakma szerint nekik járó elismerést. Az idei két díjazott Butak András képzőművész - akiről Stefanovits Péter, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője mondott méltatást -, valamint Kőrösi Csaba színművész – akiről Rátóti Zoltán, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője tartott laudációt. Ezután a Samu Géza-díj átadása következett. Idén ezt a díjat, amelyet Makovecz Imre ötlete alapján Kő Pál és Zelnik József hozott létre 2005-ben, Kotormán Ábel szobrászművész érdemelte ki. Az esten egyébként részt vett az 1990-ben, mindössze 42 évesen elhunyt Samu Géza özvegye, Pallai Márta is.

Сряда, 2018, Юли 4  |  makovecz imre szemadám györgy kő pál stefanovits péter zelnik józsef rátóti zoltán