2014. szeptember 24.
III. Bp., Kecske utca 25.
Péterfy László Bethlen Gábor-szobrával

„Férfiasan visszafogott pátosz"

Monográfia Péterfy Lászlóról

A Kecske utcai esték újabb állomásaként annak a monográfiának a bemutatójára került sor szeptember 24-én, amelyet Banner Zoltán művészettörténész írt Péterfy László festő-szobrászról. A rendezvényen részt vett a szerző, "modellje", Péterfy László és Szemadám György, valamint jelen volt Fekete György, az MMA elnöke is.
Az est háznagyaként Szemadám György elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy a monográfia kitágíthatja az érdeklődők szemléletét, ráirányítva figyelmüket arra az Erdélyre és arra a magasban lévő Magyarországra, amelyre a magyarság annyira vágyik. Majd egy rövid írását olvasta fel, amely tömör összegzése Péterfy László munkásságának. Szemadám György úgy jellemezte Péterfyt, mint nonkonformista, különutas, megátalkodott embert, aki zavarba ejtő következetességgel ragaszkodik bizonyos értékekhez. Mint fogalmazott. Péterfy úgy véli, hogy érdemes hagyományos eszközökkel és anyagokkal dolgozni, hogy szellemmel kell átitatni az anyagot, s hogy a művészetben igenis léteznek örökérvényű szabályok és értékek. Majd Szemadám nyilvánvaló iróniával arról beszélt, hogy liberális nyelven szólva, Péterfy "magyarkodik", hiszen műveiben minduntalan megtalálhatók az erdélyi gyökereire való utalások. Szemadám "reménytelen, avítt, konzervatív alaknak" írta le szintén ironikusan Péterfyt, s rámutatott, hogy besorolhatatlan művészről van szó, akivel a művészettörténészek nem sokat tudnak és akarnak kezdeni.
Péterfy munkásságából Szemadán a köztéri műveket emelte ki, mégpedig a következőket: két monumentális mészkőoszlopszobor Sárospatakon, a művelődési ház előtt, az egyik a nagyszentmiklósi kincs égberagadási jelenetét, a másik a csodaszarvas-mondát idézi, Dombóváron az Illyés Gyula emlékére készített kopjafa, a Wekerletelepen Kós Károly bronzszobra, Székesfehérváron tizenhat fából faragott király szobra, a siófoki evangélikus templomban a föltámadott Krisztus alakja, a paksi római katolikus templomban Krisztus az angyalokkal, a győri bencés gimnázium kápolnájában angyalszobor, Tokajban Szent István kőből és bronzból készült alakja, 1956-os és második világháborús emlékművek, valamint Tatabánya főterén egy króm-acél életfa.
Végigtekintve a fő műveken, Szemadámot elsősorban a felhasznált anyagok sokfélesége lepte meg, másodsorban pedig az, amit ő magasba törő emelkedettségnek nevezett: Péterfy alkotásait "férfiasan visszafogott pátosz" hatja át.
Szemadám arra is felhívta a figyelmet, hogy Péterfy munkássága mögött nemcsak a szokásos képzőművészeti iskolázottság áll, hanem néprajzi, népművészeti tanulmányai is. Szemadám ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Péterfynek nemrég jelent meg könyve Marosszék sírköveiről. Szavait Szemadám azzal zárta, hogy Péterfy jelenlétét a magyar kultúrában nem lehet nem észrevenni.
Banner Zoltán ezután felvázolta Péterfy pályáját, és elhelyezte munkásságát a magyar képzőművészet és kultúra történetében. Mint hangsúlyozta: Péterfy a modern erdélyi szellem, a modern transzszilvanizmus képviselője. Mit jelent az, hogy transzszilvanizmus? – tette föl a kérdést Banner Zoltán, majd így válaszolt: egész egyszerűen hűséget jelent, hűséget az erdélyi tájhoz, történelemhez és Erdély nagyformátumú személyiségeihez. Miután festőként befejezte tanulmányait, Péterfy Marosvásárhelyre költözött, ahol csatlakozott az ottani művésztelephez. Többek közt a marosvásárhelyi művésztelepen ment végbe az erdélyi művészet modernizációja. Banner rámutatott arra, hogy míg az erdélyi szépirodalomról könyvtárnyi anyag áll rendelkezésre, az erdélyi képzőművészetről alig születtek tanulmányok. Banner beszélt arról, hogy Péterfy 1966-ban költözött át Erdélyből Budapestre, mivel beleszeretett Jékely Zoltán és Jancsó Adrienne lányába, Jékely Adrienne-be, akit feleségül is vett. A költőt is megformálta a szobrász 1970-ben, a bronzból készült mű a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható. Beszélt arról is, hogy Péterfy Makovecz Imrével való találkozása, majd együttműködésük milyen meghatározó Péterfy pályáján. Banner Zoltán is kiemelte, hogy Péterfy milyen intenzíven kutatta a magyar és erdélyi népművészetet, s hogy a magyar népi mesterségeket támogató mozgalom egyik fő szervezőjeként működött. Így lett a Magyar Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke, majd az ő ötlete nyomán a budai várban elindult a mesterségek ünnepe, amelyet idén 28. alkalommal rendeztek meg. Banner Zoltán mondanivalóját azzal zárta, hogy bár a – marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában megjelent – könyvében tételesen nem mondta ki, Péterfy a kortárs magyar hagyományőrző képzőművészet jelentős alakja.
A méltatások után Péterfy László is szólt néhány szót, főként azt emelve ki, hogy bár élete nagy részében máshol élt, voltaképpen sosem lépett ki szülőfalujából. Felemlegette a képzőművészek tokaji összejöveteleit, és azt, hogy Makovecz Imrével is az egyik nagyszerű tokaji találkozón ismerkedett meg. Valamint beszélt az általa életre hívott népművészeti szakkörökről is, amelyekből a rendszerváltásig mintegy húsz működött szerte az országban.
Szemadám György is nagy lelkesedéssel emlékezett vissza a tokaji találkozókra, s mint mondta, "olyan világ volt ez, mintha felébredtünk volna, akkoriban eszméltünk magunkra". Végül Fekete György, az MMA elnöke is elmondta gondolatait a népművészet fennmaradásának lehetőségeiről. Rámutatott arra, hogy a népművészet főként úgy menthető meg – a néptáncot, népzenét és népdalokat jórészt leszámítva –, ha a népművészek alkalmazkodni tudnak a megváltozott életvitelhez, és népművészeti tárgyaikat úgy készítik el, hogy a mai mindennapi életben is jól használhatóak legyenek. Fekete György beszélt arról, hogy égető szükség lenne a népművészet oktatására, csakhogy az erre alkalmas pedagógusok száma riasztóan kicsi. Továbbá arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az MMA illetékes tagozata többek közt azon dolgozik, hogy a népművészeknek is legyen középdíjuk, ezzel is ösztönözve őket és segítve munkájuk elismerését.
Петък, 2014, Септември 26  |  péterfy lászló