Költözik a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága

Felhívjuk tisztelt figyelmüket, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága elköltözött a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaházból.
2018. augusztus 21-től a Titkárság a Terézvárosban található Andrássy út 101. szám alatt – bejárat a Bajza utca felől – folytatja tevékenységét. (A Titkárság levelezési címe változatlanul: 1368 Budapest Pf. 242)
Az MMA Kiadó változatlan helyszínen, a Vörösmarty tér 1. szám alatt működik tovább.
2018. július 30.

Az MMA ösztöndíjasainak találkozója a Pesti Vigadóban

Mint ismert, száz fiatal és középgenerációs művész nyert el három évre szóló ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémia idén első alkalommal meghirdetett pályázatán. Az MMA költségvetéséhez rendelt forrásból szeptember 1-jétől, havi bruttó kétszázezer forinttal támogatott alkotókat Vashegyi György, az MMA elnöke ünnepélyes keretek között fogadta és köszöntötte az MMA székházában, a Pesti Vigadóban október 18-án. Az eseményen részt vett és szintén köszöntötte a friss ösztöndíjasokat dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és dr. Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója is.

2018. október 18.

Keresztes Ilona rádiós kapta az első Tőkéczki-díjat

Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztője, a Vendég a háznál című műsor gazdája kapta elsőként a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított Tőkéczki László-díjat; az elismerés ünnepélyes átadóját Budapesten tartották az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. szeptember 24-én. A kitüntetés odaítéléséről háromtagú testület (kuratórium) döntött, amelynek tagjai Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint a Magyar Művészeti Akadémia által delegált Kucsera Tamás Gergely főtitkár voltak. Ők nyújtottak át az elismerést Keresztes Ilonának, aki egy egyedi tervezésű herendi vázát, valamint pénzjutalmat kapott.

2018. szeptember 24.

Az OKTB kihelyezett ülése

Az MMA Oktatási, Képzési, Tudományos Bizottsága 2018. szeptember 19–21-én kihelyezett ülést tartott, melynek helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának székháza volt. A Bizottság szeptember 19-ei ülésének alkalmával kialakította ajánlását a művészetoktatási területen adományozandó Elismerő Oklevelek tárgyában. A köztestület a Magyar Művészeti Akadémia Elismerő Oklevelét adományozza a művészetoktatásban kimagasló teljesítményt elért pedagógusok, művésztanárok, művészetpedagógiai kutatók, közösségek, intézmények részére; az elismerésből évente legfeljebb öt adományozható, mellyel bruttó 250 ezer forint pénzjutalom jár. A művészetpedagógiai kutató kategória az MMA Díjszabályzatának ez évi módosítása következtében került bevezetésre, a képző kategória helyett.

2018. szeptember 28.

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia új irodaházát az Andrássy úton

A műemléki hűség és a 21. századi hivatali és társadalmi élet harmóniája

2018. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új irodaházát az Andrássy út és a Bajza utca sarkán. Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a megválasztott kormánynak nem feladata megszabni a kultúra irányait, nem is teszi. Ugyanakkor a kormány alkotmányos kötelessége, hogy szuverén módon védje értékeinket, mindenkinek biztosítsa az esélyt az alkotásra és kulturális gyarapodásra.

2018. augusztus 29.
Utolsó
// ]]>