fotó: EMMI

Munkaszüneti nap lehet nagypéntek

A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén február 9-én Budapesten. A tanács soros elnökét a művészet képviselői oldal adja, így a plenáris ülést dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára vezette mint a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács elnöke.

Az Országgyűlés rövidesen tárgyalni fogja azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.
A javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta. Balog Zoltán emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra.
A Tanácsot adó oldalak közül egyedül a gazdasági oldal egyik szereplője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását.

Az NGTT hat egyházi, gazdasági, munkavállalói, tudományt képviselő, művészeti, civil oldalból áll. A művészeti oldalt a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, a soros elnök prof. em. Fekete György, további delegáltak Kiss János és Pásztor Péter.

Az NGTT-ülés második felében Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára tartott egy összegző előadást a szakképzés jelenlegi helyzetéről és eddigi eredményeiről. Az államtitkár egyebek mellett felidézte a szakképzési centrumok felállítását, a duális képzés bevezetését, valamint a szakgimnáziumi rendszer elindítását.

Forrás: MTI

 

2017. február 13.  |  kucsera tamás gergely