Magyarjárás Irisztonban

Filmvetítéssel egybekötött úti beszámolót tartott a köztestület 2016. szeptember 4-én a Vigadóban. 2014 nyarán a Magyar Művészeti Akadémia küldöttsége Észak-Oszétia-Alániában járt, ahová egy filmes stáb is elkísérte. Az "oszét esten" Szemadám György, az MMA elnökségi tagja beszélt a 2014-es látogatás céljairól, élményeiről és eredményeiről, s Sáfrány József: Magyarjárás Irisztonban című filmjét tekinthette meg a közönség.
A "MAGYARJÁRÁS IRISZTONBAN" – látogatás kaukázusi rokonainknál című rendezvényt Szemadám György és a résztvevők fotóiból készült összeállítás kísérte, az est második felében – ráadásként – a moziteremben levetítették TeminaTueva: Beszlán polgárai című filmjét is.

A Magyar Művészeti Akadémia küldöttsége Észak-Oszétia-Alániában
2014. augusztus 1. és 9. között utazott a mintegy 700 ezer fős lakosságú, magyar megyényi méretű Észak-Oszétia-Alániába az MMA küldöttsége: Szemadám György festőművész, az MMA rendes tagja; dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára; Kelemen Béla, az MMA osztályvezetője; Gulyás Gyula filmrendező, a MMA rendes tagja; Tóth Norbert, a Forrás Intézet igazgatója; Sárba Katalin, a Forrás Művészeti Galéria vezetője; Sáfrány József filmrendező, operatőr és dr. Lebovics Viktória tolmács.
A mai oszétok ősei – az alánok – több mint kétezer éve lakják ezt a területet, de történelmük homályba vész, eredetük ismeretlen. Őket látogatta meg a Magyar Művészeti Akadémia küldöttsége a magyarországi Jászok Egyesülete és a Forrás Művészeti Galéria korábbi kapcsolatépítő munkája nyomán.
A látogatás oszét koordinátora Oleg Baszajev festőművész volt, aki az Észak-Oszét Állami Egyetem Képzőművészeti tanszékének tanára. A küldöttség útban Vlagyikavkazba megállt emlékezni Beszlánban, ahol 2004-ben zajlott le véres túszdráma, majd a 8. Nemzetközi Kortárs Művészeti szimpozion záró ünnepségének résztvevőivel szakrális lakomán vettek részt, ami igen fontos esemény e kaukázusi nép kultúrájában.
A magyar küldöttséget fogadta Észak-Oszétia-Alánia korábbi miniszterelnöke, Nyikolaj Alexandrovics Khlincov is, aki most az észak-kaukázusi térségben a kultúrát támogató Art Kaukazus elnöke; Leonyid Baszhanov, a moszkvai Állami Kortárs Művészeti Központ művészeti igazgatója; Galina Tebijeva, ugyanezen intézmény észak-kaukázusi részlegének az igazgatója és az orosz Kulturális Minisztérium több képviselője.
Vlagyikavkazban a Koszta Hetagurov Állami Egyetemen található Történeti Múzeumban a magyar küldöttség tagjai találkoztak Ruszlán Bzarov történészprofesszorral, akivel interjút készítettek népük történelmi múltjáról, illetve a szkíta–szarmata–alán–jász–magyar rokoni kapcsolatokról. Itt találkoztak Leonyid Baszhanovval és az orosz Kulturális Minisztérium más képviselőivel is.
A Kurtatini szorosban, a „halottak városában" Madina Atajeva, a képzőművészeti egyetemet végzett kulturális miniszterhelyettes asszony adott fogadást a tiszteletükre, amelyen részt vett három festőművész is: Shalva Bedojev, az Orosz Művészeti Akadémia déli tagozatának elnökségi tagja, a Koszta Hetagurov Állami Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője; Oleg Baszajev; továbbá Vagyim Pukhajev.
Szemadám György interjút készített az oszét képzőművészek doyenjével, Shalva Bedojevvel, ezt követően pedig az M. Sz. Tuganov Múzeumban vettek részt egy kiállításmegnyitón.
Útjuk során Alagir közelében női kolostorban és az apácák által üzemeltetett árvaházban jártak forgatni, majd Fiagdom mellett egy férfi kolostort látogattak meg. Emellett az M. Sz. Tuganov Múzeumban riportot készítettek Temina Tuajeva filmrendezőnővel is, aki az alánok történelméről, Arthúr király kardjáról (a kőbe zárt kard motívuma az oszét eposzokból is ismert), a magyarországi jászokról, és Beszlán gyermekei címmel a beszláni tragédiáról is készített dokumentumfilmet.

2016. szeptember 6.  |  szemadám györgy gulyás gyula