Lászlóffy Aladár

Lászlóffy Aladár emlékezete

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Lászlóffy Aladár kolozsvári költőre emlékeztek május 31-én. A háznagyi teendőket Juhász Judit látta el, közreműködött Szabó András előadóművész.
A nyolc éve elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, író, műfordító és szerkesztő születésnapi köszöntőjén megjelent özvegye, Lászlóffy Gyöngyi asszony. Juhász Judit köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Erdélynek az egyetemes magyarság több kiemelkedő értékű költőt is köszönhet. Közéjük tartozik Lászlóffy Aladár is, aki úgy tudott a stílusában erdélyi lenni, hogy a nemzeti nyelv mellé sajátosan európai stílust épített. A formák alkalmazásának önelvű hordozója, aki az irodalomba a felnőttet értőként, a gyermeket pedig játszótársként vont be – mondta Juhász Judit.
A születésnapi megemlékezés során levetítették a Lászlóffy Aladárról szóló Talentum – vázlat egy portréhoz című félórás dokumentumfilmet. A Duna Televízió megrendelésére Rudas Gábor által készített portréban a nyolc éve elhunyt költő drámai őszinteséggel vallott önmagáról, s az irodalomról. A riporter azon kérdésére, hogy a költészet előre vitte-e a világot, kifejtette: „lesajnáló értelemben ma azt mondjuk, hogy minden a tudományra épül. De ha összeomlik a kultúra, akkor maga alá temeti az emberi tudást is. Ennek pedig fontos statikája a poézis. Minden kornak megvan a maga költészete. Szerintem a költészet éppen úgy sohasem fog eltűnni, mint ahogyan a Gutenberg-galaxis is megmarad. A poézis persze változik. Ennek köszönhetően mindig többlet keletkezik. De ez a tehetségfüggés kényszerének van kitéve. Az a kor pedig, amelyik megszabja, hogy milyen stílust lehet irodalomnak tekinteni, önmagát fojtja meg" – mondta Lászlóffy Aladár a Talentum – vázlat egy portréhoz című dokumentumfilmben.
A film megtekintése után Juhász Judit a költő özvegyét kérdezte emlékeiről. Megtudtuk: Lászlóffy Aladár a magyar és az egyetemes történelem szerelmese volt. Ragaszkodott a múlthoz, nagyon szerette Kolozsvár régi emlékeit, például a Házsongárdi temetőt. Nem kérvényezte azonban a határon túli magyarság számára biztosított magyar igazolványt. Úgy gondolta, hogy ő születésénél fogva magyar ember, neki ez „alanyi jogon jár" – mondta özvegye a Kecske utcai Makovecz Szalonban.
30 أغسطس, 2017  |  lászlóffy aladár